"AZ EGÉSZSÉGÜGYI TUDOMÁNYOS TANÁCS (ETT) ÁLLÁSFOGLALÁSA A TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI TÉNYKEDÉSRŐL ÉS ELJÁRÁSOKRÓL, VALAMINT A NEM BIZONYÍTOTT GYÓGYHATÁSÚ, GYÓGYSZERKÉNT EL NEM FOGADOTT SZEREK ORVOSI ALKALMAZÁSÁRÓL

Egészségügyi rendszerünk küszöbön álló megújításának időszakában az ETT plénuma szükségszerűen foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a hazai orvoslás és betegellátás milyen típusú rendszerben működik, hol van a helye és mi a szerepe a korábbi évtizedekben egyedülinek elismert és elfogadott tudományos orvoslás mellett a döntően csak fizikai eljárásokat és természetes anyagokat alkalmazó természetgyógyászatnak. Ez a kérdés az egészségügyi dolgozókat és a lakosságot egyaránt foglalkoztatja, megítélésében sok a szélsőséges nézet, a tájékozatlanság és az indulat. A hazai lakosság javításra szoruló egészségi állapota és egészségügyi kultúrája, a megújuló egészségügyi szisztéma, s nem utolsó sorban a magyar orvostudomány és orvoslás presztizse szükségessé teszi a kérdés felvetését, s az érdekeltek álláspontjának egyeztetését.

Széles körű az egyetértés ma nemzetközi egészségügyi körökben, s azt a WHO is támogatja, hogy a tudományosan megalapozott medicina mellett, melyet neveznek még konvencionális, hivatalos, nyugati, ortodox orvoslásnak is, létjogosultsága van a tradicionális (alternatív vagy paramedicinális) gyógyászatnak is, a kettő nem zárja ki egymást, mint ahogyan nem szükségszerű az sem, hogy a gyógykezelés az orvosok kizárólagos prvilégiuma legyen.

Van igény a természetgyógyászatra, mert nem minden betegségre van gyógyulást ígérő gyógyeljárásunk és gyógyszerünk; a tudományos orvoslás sokhelyt óhatatlanul elszemélytelenedett, s fokozódott az igény az emberi kapcsolatot jelentő, holisztikus megközelítést ígérő természetgyógyászatra, mert eszközeit tekintve olcsóbb és könnyebben hozzáférhető, s esetenként a vele foglalkozóknak megélhetést jelent, s - nem utolsó sorban - a fejlődő országok népei számára egyféle egészségügyi alapellátást és gondozást biztosít. Sokhelyt a hagyományos orvoslás a nemzeti örökség fontos és megbecsült része, bőven tartalmaz vallási, rituális elemeket is. Az igények mellett a természetgyógyászat térhódításának a fejlett országokban vitathatatlanul kedveznek a felvilágosítás, valamint az általános és az egészségügyi kultúra hiányosságai.

Európában ma kétféle egészségügyi rendszer működik. A monopolisztikus csak a tudományos orvoslást ismeri el törvényesnek, kizárja és szankcionálja a gyógyítás minden más módját. Ilyen a rendszer Franciaországban és Belgiumban, s ez volt a közelmúltig jellemző ránk és általában a kelet-európai országok egészségügyére is. A másik, a toleráns szisztémában is a tudományosan megalapozott orvoslás az elismert, de bizonyos mértékű hagyományos gyógyítást, annak különböző formáit is tolerálja a törvény és a jogszabály. Ilyen az egészségügyi rendszer Európa legtöbb országában, s a jövőben várhatóan nálunk is. A monopolisztikus rendszerben az orvos, a fogász, a gyógyszerrész és a nővér jogosult egészségügyi munkára, de hagyományos beavatkozást, mint kiropraktika, hipnózis, akupunktura csak orvos végezhet, speciális képesítés birtokában. A toleráns rendszerben bizonyos beavatkozásokat a kompetens hatóságtól képzést és felhatalmazást nyert személy (Németországban a Heilpraktiker) is végezhet. A tudományos és a hagyományos gyógyítás csak Kínában és Japánban integrálódott igazán.

Az orvost diplomája széles körű gyógyító tevékenységre jogosítja, alkalmazhat természetgyógyászati eljárásokat is. Ez utóbbi ténykedését szakmai képzettsége és etikai fejlettsége irányíthatja. A természetgyógyászattal is foglalkozó orvos szakmai felkészültségét és tisztességét a fejlett országokban általában szigorúbb társadalmi kontroll kíséri. Helyes, ha a természetgyógyászat nem külön studium az orvosi alapképzsében, mert gondolati rendszere más, és módszereinek a hatékonysága még nem bizonyított, de azok a jelenleginél nagyobb mértékben kell, hogy helyet kapjanak a képzés és a továbbképzés tematikájában, a megismertetés és a kritikus orvosi felhasználás igényével. Az orvosok számára meghirdetett tanfolyamok az alternatív medicina tárgyköréből (reflexológia, akupunktura, homeopathia, stb.) növelhetik ugyan az orvosok tájékozottságát, tehát hasznosak, de veszélyük is van, ha egyoldalúan tájékoztatnak. A betegellátásban is részt vevő orvosoknak rendszeres, széleskörű és magas szintű szakmai továbbképzésben kell inkább részesülniük. A plénum szerint a továbbképzés egyetlen módja sem kifogásolható, de kívánalom, hogy az orvosi ténykedés megítélésekor, minősítéskor vagy felelősségrevonáskor csak a diplomával és szakképesítéssel szerzett jogok és kötelezettségek legyenek irányadók és mérvadók, egyéb képesítésnek az etikai és jogi minősítéskor ne legyen szerepe.

Orvosi diplomával nem rendelkező személy orvosi tevékenységet nem folytathat, a jelenlegi jogszabály azt kuruzslásnak minősíti, de mint természetgyógyász segítőtársa lehet az orvosoknak. Ténykedésének határait jogilag szabályozni kell. Képzését megfelelő (orvosokból és természetgyógyászokból álló) intézménynek, illetve bizottságnak (a félreértések elkerülésére a plénum határozott véleménye szerint nem "szakmai kollégium"-nak kell irányítania). A természetgyógyászt csak az a bizonyítvány jogosíthassa felelős gyógyító tevékenységre, melyet a mielőbb szabályozandó módon és formában az arra illetékesektől, mint képesítést elnyer. Alkalmazhasson gyógynövényeket, végezhessen fizioterápiát, általában olyan beavatkozásokat, melyek nem parenterálisak, nem tesznek szükségessé szervekbe, szövetekbe való behatolást, (nem adhat injekciót, nem végezhet műtétet, akupunkturát). Az orvosi és a természetgyógyászati ténykedésnek koordináltnak, együttműködőnek kell lennie, mindkettőnek el kell határolódnia az anyagi haszon ellenében végzett, nyilvánvalóan hatástalan beavatkozásoktól, a kuruzslástól, a varázslástól, a szemfényvesztéstől.

A nem tudományosan megalapozott, természetes gyógymódok a televízióban, a rádióban és a sajtóban nagy és egyoldalú publicitást kaptak a múltban, ezáltal jónéhány eljárás és kezelésmód aránytalan népszerűségre és indokolatlan elterjedtségre tett szert. Az orvostársadalom, a tudományos vagy éppen a hivatalos szervek nem reagáltak vagy nem reagálhattak e jelenségre érdemileg. Kapjon helyet a tárgyilagos tudományos vélemény is a médiában, lehetőleg a természetgyógyászati eljárás bemutatásával párhuzamosan. Általában kapjanak nagyobb teret a bizonyítottan hatékony gyógyeljárások és a megelőzés módjai. Tudatosítani kell, hogy a természetgyógyászat nem alkalmas eszköz a mai egészségügyi gondok megoldására, elterelheti ugyan róluk a figyelmet, de ez aligha szolgálja a jövő hatékonyabb és gazdaságosabb egészségügyét.

Az ETT plénuma a leghatározottabban ellenzi azoknak a gyógyhatásúnak vélt és hirdetett szereknek az orvosi, gyógyszer helyetti alkalmazását, melyeknek a kedvező hatása még nem bizonyított, melyek a jelenleg, nemzetközileg és hazánkban is érvényes rendelkezéseknek megfelelő vizsgálati procedúrán nem jutottak át, s azokat illetékesek nem minősítették. Indokolatlan a kivételek tűrése, a szakmai bizalom előlegezése. Nem megfelelően vizsgált, nem bizonyítottan gyógyhatású szerek parenterális alkalmazása nem engedélyezhető. Új gyógyszer kifejlesztésére és bevezetésére érkezett javaslatok, bárhonnan származzanak is azok, megkülönböztetett figyelmet, s egyforma megítélést érdemelnek. Ugyanígy, valamennyi szer csak az előírt, azonos rendszabályok és procedúra alkalmazásával válhat gyártott, törzskönyvezett, forgalmazott és rendelt, gyakorlatban használt gyógyszerré. Elvárható, hogy az illetékesek ezirányú törekvését a média messzemenően támogassa. Mutatis mutandis ez vonatkozik a diagnosztikumok és a diagnosztikus eljárások vizsgálatára és engedélyezésére is.

A plénum ellenzi és elítéli azt a jelenséget, hogy egyesek - orvosok és mások - a sajtóban, még a szaksajtóban is vagy másutt, bizonyos, gyógyhatásúnak hitt szereket indokolatlanul, félrevezető, olyakor szándékosan megtévesztő módon nagyhatású gyógyszernek deklarálnak és propagálnak. Legtöbbször üzleti fogásról van szó, de ez alkalmas az egyes emberek, a betegek és a közvélemény félrevezetésére és megzavarására. Kívánatos, hogy a szakmai fórumok határozottan elítéljék e nyilatkozatokat és fellépjenek a nyilatkozókkal szemben.

Orvos és természetgyógyász csak a hivatalosan (legálisan) szerzett képesítést (szakképesítést) deklarálja és tüntetheti fel, például a névtábláján, kulturált módon.

A tudományosan megalapozott orvoslás is a természetgyógyászatból nőtt ki, bevált módszereit mint a múltban, jelenleg is alkalmazza. Ez az orvoslás sem mindig racionális, nem valamennyi eljárása hatékony bizonyítottan, használ empirikus módszereket és eszközöket is. A tradicionális természetgyógyászat sem feltétlenül irracionális, tudománytalan, induktív (az egyes megfigyelésből az általánosra következtető). Megkívánható, hogy a terápiás eredményeket mindkét oldalon tudományos módszerekkel bizonyítsák, s csak a hatékony eljárásokat és szereket alkalmazzák. A jövő természetgyógyásza az orvossal együttműködő, speciálisan képzett szakember legyen.

Amíg a hivatalos orvoslás számára fehér foltok, azaz gyógyíthatatlan betegségek és kielégítetlen igények vannak és lesznek, amíg az emberközpontú orvoslás maradéktalanul meg nem valósul, s amíg a hivatalosnak és hatékonynak elfogadott gyógyításnak van egyáltalán alternatívája, addig a betegeknek a tradicionális eljárások felé való fordulása érthető és magyarázható. Lehetővé kell tenni ezek elérhetőségét, szabályozottan és ellenőrzötten. Gátat kell ugyanakkor szabni a lakosság és a beteg ember bizalmával, hiszékenységével visszaélő, a nem megfelelő informáltságot kihasználó kuruzslásnak, s valamennyi tisztességtelen, nyerészkedő, demagóg törekvésnek."