Célja ezzel az volt, hogy az emberen folytatott vizsgálatok a tudomány mindenkori állásának megfelelően történjenek az egyén maximális védelme mellett. Vagyis megakadályozni azokat az emberen folytatandó vizsgálatokat, amelyek előkészítése nem kielégítő, vagy nem szükségesek, tervezésük nem megfelelő, így nem várható értékelhető eredmény, és nem veszik maximálisan figyelembe a vizsgálatba bevontak személyiségi jogait, biztonságot.

Az ETT a Kutatásetikai Orvosi Bizottság megalakításán túlmenően megkérte az öt orvostudományi egyetemet, hogy Tudományos Bizottságaik keretében hozzák létre kutatásetikai bizottságaikat és regionálisan intézzék a tudományos munkák kutatásetikai szempontból történő engedélyezését, a kutatásetikai problémák, kérdések véleményezését. A KEOB működésének tapasztalatait figyelembe véve javasolta ezután az ETT a minisztérium vezetése részére egy rendelet kiadását az orvosbiológiai kutatásokról. Így került kidolgozásra a rendelettervezet, melyet a Tanács több ízben széles körben, az érdekelt intézmények, szervezetek képviselőinek bevonásával megvitatott. A rendelet az orvosbiológiai kutatásokról 11/1987 (VIII.19.) EüM sz. alatt megjelent a Magyar Közlönyben.