Elnöke: Miskolczy Dezső, titkára Alföldy Zoltán, tagjai pedig Gömöri Pál, Rubányi Pál, Sós József és Zoltán Imre professzorok voltak.

A Tanács részt vett a készülő egészségügyi törvény, valamint a törvény végrehajtásáról és az egészségügyi miniszter jogköréről szóló kormányhatározat tervezetének előkészítésében. Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény és a végrehajtásáról szóló minisztertanácsi rendelet 1972. július 1-jével lépett hatályba.

1973 novemberében a Tanács elnöke Farádi László, elnökhelyettese Alföldy Zoltán, titkára Gál György lett.

A Tanács részt vett az úgynevezett tárcaszintű kutatási főirányok kialakításában, az országos távlati tudományi kutatási terv első periódusa kutatási eredményeinek értékelésében, majd erről az időszakról a Tudománypolitikai Bizottság elé terjesztett tudományági beszámoló kidolgozásában.

Komoly szerepe volt az orvostudományi és egészségügyi kutatásokról szóló egészségügyi miniszteri utasítás kidolgozásában (megjelent 1973-ban).

Az utasítás meghatározta a kutatási főirányokhoz kapcsolódó pályázatok feltételeit az elbírálás módját, az un. koordináló intézetek és szakbizottságok feladatait.

Foglalkozott a Medicina könyvkiadó munkájával, a könyvkiadási irányelvekkel, az onkológiai kutatások helyzetével, a szakorvosi képesítést szabályozó rendelet tervezetével, a Gyógyszeralkalmazási és Klinikai Farmakológiai Bizottság működési szabályzatával.