A magyar orvosok és természetvizsgálók 1863-ban Pesten tartott nagygyűlésén Bihar megye főorvosa Csatáry Lajos javaslatot tett az ország "közegészségi és orvosi ügyeinek rendezésére". A javaslatot elfogadták és bizottságot szerveztek annak kidolgozására. A bizottság által készített tervet az egyesület marosvásárhelyi, pozsonyi, rimaszombati nagygyűlésein megvitatták, majd 1867-ben átadták javaslataikat a belügyminiszternek. A miniszter belátta az ügy fontosságát és 1868 március 10-én saját elnöklete alatt a kor neves orvosaiból szakbizottságot hozott létre, akik elkészítettek egy "a közegészségi és orvosi ügy rendezése tárgyában" című tervezetet. Ennek részletes kidolgozásában Balassa János, Markusovszky Lajos, Korányi Frigyes és Jendrassik Jenő vettek részt és elgondolásaikat az "Emlékirat"-ban öntötték végleges formába.

1868 A király 1868. június 14-én kinevezte az új Országos Közegészségi Tanács tagjait.

A Tanács megalakulása után azonnal megkezdte működését és számos fontos előterjesztést tett. Teljes kórházi tervezetet bocsátott a minisztérium rendelkezésére, mely tartalmazta a nyilvános és magánkórházak rendszeresítésére és az ápolási költségekre vonatkozó szabályokat.

Javaslatokat dolgozott ki az elmegyógyintézetek felállítására, a magyar gyógyszerkönyv, a "Pharmacopoea Hungarica" kidolgozására, a kuruzslás elleni védekezésre, a bábaképzésre, a lelencházak létesítésére, kifejtette álláspontját az abortusz kérdésében, stb.

A Tanács sokoldalú tevékenységet fejtett ki az egészségügy jogi rendezéséért. Az 1876. XIV. törvény nemzetközi viszonylatban is jelentős alkotás volt. A törvény egyértelműen az állam feladatává tette az ország egészségügyi helyzetének ellenőrzését és a szükséges egészségügyi intézkedések megtételét.

Ettől az időtől kezdve a Tanács az egészségügyi törvényben foglaltaknak megfelelően működött. Számos előrelátó javaslatot dolgozott ki és terjesztett az illetékes hatóságok elé. Balassa János alig fél évig volt a Tanács elnöke, mert 1868. december 9-én elhunyt.

1936  Fennállásának 68. évében, 1936-ban került sor a Tanács újjászervezésére. E törvényben szerepel először az új elnevezés: Országos Közegészségügyi Tanács. Munkája azonban a háborús évek közeledtével lassan formálissá vált és egyike lett a csupán hozzászólás jogával rendelkező testületeknek.

1945 A II. világháború végén a Nemzeti Bizottság 1945 január 31.-én Egészségügyi Tanács néven létrehozta az Országos Közegészségügyi Tanács utódát és rendeletben bízta meg az egészségügy újjászervezésével. Az Egészségügyi Tanács munkájának zömét eleinte a főváros, később az ország többi része egészségügyi hálózatának, intézményeinek újjászervezése jelentette.

Behatóan foglalkozott a nemibetegségek elleni védekezéssel. Első létrehozott bizottsága az Antivenereás Bizottság volt. Számos felvilágosító előadást szervezett, ismeretterjesztő plakátot és füzetet adott ki. A Tanács lépéseket tett a mentőszolgálat újjászervezésére, az Országos Közegészségügyi Intézet, az orvostudományi egyetemek működésének megindítására és nagy gondot fordított a csecsemő-védelemre.

A kormány Budapestre érkezése után időszerű lett a Tanács működésének végleges rendezése. A minisztertanács 1945. június 18-án elfogadta az Országos Közegészségügyi Tanács újjáalakításáról szóló rendeletet.

1951 Az Egészségügyi Minisztérium létrejötte után 1951. november 10-én jelent meg a Minisztertanács rendelete, amely kimondta, hogy az Egészségügyi Minisztérium szervezete keretében alakuljon meg az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT).

Feladatait a következőkben határozták meg. Az egészségügyi miniszter felhívására, vagy saját kezdeményezéséből javaslatot tesz többek között az elméleti és gyakorlati orvostudományi munka irányítására, az egészségügyi dolgozók képzésének, továbbképzésének irányelveire, a orvostudományi egyetemi tanári állások és a kutatóintézetek vezető állásainak betöltésére. Állást foglal az új gyógyító eljárások, új diagnosztikai módszerek alkalmazásának kérdésében, a Magyar Tudományos Akadémia illetékes osztályaival közösen gondoskodik az egészségügy tudományos tervének kidolgozásáról.

A rendelet a Tanács tagjainak számát 20-ban állapította meg; a kinevezés 3 évre szólt, majd később 5 évre módosult.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács megalakulásával a tudományos kutatás irányítása megoszlott az MTA és az ETT között, és elsősorban a gyakorlati jellegű kutatások szervezése került az utóbbi hatáskörébe. A kutatás kérdésein és az egyes szakterületek helyzetének vizsgálatán kívül napirendre tűzte az egészségügy számos különböző fontos kérdését is.

Foglalkozott egyebek között a cardiovascularis betegek gondozásával, az élve- és halvaszületés kritériumaival, a gyermekgyógyászati gondozási munka kérdéseivel. Az egyes betegségek legmegfelelőbb kezelésére irányelveket dolgozott ki. Foglalkozott az elmeegészségügyi törvénytervezettel, az egészségügy területén működő pszichológusok helyzetével, az egészségügyi középfokú oktatással, környezetvédelmi kérdésekkel (mint például az ivóvíz vegyszeres kezelése, a talaj vegyi szennyeződése, a levegő tisztasága, az élelmiszerkészítmények minőségi feltételei, stb.) Többször is napirendre tűzte a művi abortuszok kérdését azért, hogy csökkentse azok számát és helyette a korszerű fogamzásgátlás kerüljön előtérbe. Ismételten foglalkozott a MOTESZ és tagegyesületei megalakításának kérdésével.

1961-ben megalapította a Hőgyes Endre emlékérmet és díjat, amelyet minden évben felváltva a Budapesti Orvostudományi Egyetem, illetve egy vidéki orvostudományi egyetem arra érdemes professzora nyert el.

1951-től, az Igazságügyi Orvosi Bizottság megszűnésétől 1954-ig az igazságügyi orvosi felülvéleményezésekkel maga az ETT Plénum foglalkozott. 1954-ben jelent meg az egészségügyi miniszter utasítása az Igazságügyi Bizottságról.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács 1968-ig az 1951-es rendelet szerint működött.

1968 Ez évben kormányhatározat alapján a minisztériumok kollégiumai, így az Egészségügyi Minisztérium kollégiuma is megszűnt és funkcióját az Egészségügyi Tudományos Tanács vette át. Az új feladatkör volt az egyik oka annak, hogy az ETT létszáma nagyobb (kb. 80 tagú) lett, szervezeti felépítése pedig úgy alakult, hogy a Plénumon belül 16 tagú vezetőség és 6 tagú elnökség tevékenykedett.

1976 Túl nagy létszáma és ezért működésének nehézkessége miatt újra sor került az Egészségügyi Tudományos Tanács átszervezésére. Az MTA és az orvostudományi egyetemekkel történő szorosabb kapcsolat kialakítása céljából az ETT munkájába bekapcsolódtek az MTA orvosi osztályának elnöke és az orvostudományi egyetemek tudományos rektorhelyettesei.

A Tanács szervezete ekkor a következőképen alakult: plenáris ülés, ügyvezető elnökség, elnökség és a bizottságok. A plenáris üléseken a munkaterv alapján, az egészségügyi miniszter felhívására, a minisztérium főosztályai vezetőinek kérésére, az ügyvezető elnökség javaslatára, a plenáris ülés bármelyik tagjának kezdeményezésére, vagy egyik bizottság indítványára kerültek a kérdések napirendre és megtárgyalásra. Mind a plénum, mind az ügyvezető elnökség tagjai feladataikat társadalmi munkában látták el.

A Tanács igen sokrétű tevékenységet fejtett ki és számos fontos tudományos, oktatási, etikai, szakellátási kérdéssel foglalkozott, mondott véleményt, tett javaslatot.

"A felsőoktatás és a kutatások között kialakult kapcsolatok jelenlegi helyzetéről az egészségügy területén" szóló jelentés tárgyalásánál is (1987) nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az egyetemeken folyó orvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzés, illetve továbbképzés mellett a betegellátás érdekében elengedhetetlen a kutatás valamennyi szintjének állami támogatása és hatékonyságának fejlesztése.

"Az egészségügyi ellátás és az orvostudomány területén jelenleg hazánkban alkalmazott számítógépes szakértői rendszerek, valamint a biometria és biomatematika az orvostudományban" című anyagok tárgyalásánál (1988) a Plénum felhívta a figyelmet arra, hogy egyetemeink és kórházaink már jelentős mennyiségű számítógéppel rendelkeznek, de kérdéses, hogy kihasználtságuk megfelelő-e. Sok az átfedés, helyes lenne, ha az intézmények a beszerzendő gépek vonatkozásában tanácsot kaphatnának. Szükséges a Magyarországon működő szoftver rendszerek nyilvántartásának megszervezése és annak biztosítása, hogy akinek szüksége van rá, az meg is tudja kapni, illetve vásárolni. Hosszan lehetne még az ETT ez időszak alatti tevékenységét tovább sorolni.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács mindig kiemelt fontosságot tulajdonított az orvosetikai követelmények érvényesítésének.

A Helsinki Nyilatkozatban foglaltak megvalósításának fontosságát szem előtt tartva élt a Tanács a működését szabályozó miniszteri utasításban biztosított azon lehetőséggel, hogy feladatai ellátásának érdekében bizottságokat hozhat létre, így 1977-ben megszervezte a Kutatásetikai Orvosi Bizottságot (KEOB).

A Plénum 1987-ben megvitatott egy szerkesztőbizottság által megírt és kiadni tervezett "Magyar Orvosetikai Kódex"-et. 1982-ben napirendre tűzte a teljesítményt fokozó gyógyszerek használatának szakmai és etikai kérdéseit, de foglalkozott ezzel később, 1984-ben és 1988-ban is.

1987-ben a szerv- és szövetkivétel szabályozásáról szóló rendelet-tervezetről tanácskozott.

"Az orvos, fogorvos, gyógyszerész, klinikai psychológus, szakképzés, szakképesítés, továbbképzés korszerűsítéséről" szóló rendelet-tervezet tárgyalásánál (1987) a Plénum ma is időszerű kérdésekre irányította a figyelmet.

A tudományos kutatás, az etika és az oktatás kérdésein kívül az egészségügyi ellátás különböző területein is számos olyan kérdés merült fel, melyek szükségessé tették, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács foglalkozzon velük.

Miniszteri kérésre került a Plénum elé az "Egészségügyről szóló 1972. II. törvény és végrehajtási rendelete módosításáról" szóló előterjesztés, amely a testület észrevételei alapján átdolgozásra került és így nyerte el akkori végleges formáját (1983, 1987).

"Az egészségmegőrzés hosszú távra szóló társadalmi programja" tervezetének vitája (1987) során felhívta a figyelmet arra, hogy ma már teljesen egyértelmű az, hogy a lakosság egészségi állapotáért nem elsősorban és kizárólag a szorosan vett egészségügy felelős, mert azt széleskörű és összetett felételrendszer határozza meg. A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök térítési díjának módosítására 1988-ban tett a Plénum ajánlatot. Drogproblémákkal kapcsolatos véleménye ma is helytálló. A fentieken kívül még számos más kérdés is megtárgyalásra került.

1989  Ez évben az Egészségügyi Minisztérium már Szociális és Egészségügyi Minisztériumként kezdte meg működését és az ETT feladatát újra szabályozták. A Tanács feladatai között nagyobb hangsúlyt kaptak az egészségpolitikai kérdések.

Fontos szervezeti változás volt, hogy az ETT Titkárság minisztériumi főosztály besorolást kapott, így az ETT közvetlenebbül kapcsolódott be az egészségpolitikába, a kutatásirányítás területén pedig kevesebb áttétellel, közvetlenül intézhette a minisztérium feladatkörébe utalt orvos- és gyógyszerész tudományok irányítását, szervezését, illetőleg láthatta el ezekben az ügyekben a minisztérium képviseletét.

A bizottságok struktúrájában is változás következett be. Változatlan feladattal, de újonnan kinevezett elnökökkel végezte tovább munkáját az Igazságügyi Bizottság és a Felsőoktatási Bizottság.

Megszűnt a Gyógyszeralkalmazási Bizottság és a Kutatásetikai Orvosi Bizottság. Feladatát a Tudományos és Kutatásetikai Bizottság (TUKEB) vette át: illetékességi körébe került a megszűnt két bizottság korábbi feladata és tevékenysége kiterjedt az orvostudomány egészére.

Új bizottság alakult a kollégiumi elnökökből a Szakmai Kollégiumok Elnökeinek Tanácsa néven. Ez a bizottság jelentős szerepet játszott a különböző szakterületi kollégiumok elnökei munkájának koordinálásában.

A rendelet új testületként szándékozott létrehozni egy Tanácsadó Testületet, melyben az orvostudomány és egészségügyi irányítás területén nagy tapasztalattal rendelkező, de már nyugdíjas személyeket kívánt foglalkoztatni. Ez a testület nem jutott el a megalakulásáig.

Ebben az időben jelentősen megnövekedett a Tudományos és Kutatásetikai Bizottság (TUKEB) jelentősége. Az orvostudomány haladásából eredően egyre több olyan kérdésben kellett tudományos és etikai állásfoglalást kialakítani, melyek az akkor már közel 20 éves egészségügyi törvényben nem voltak szabályozva. Első állásfoglalása az orvosok lelkiismereti szabadságáról szólt. Más esetben az emberi jogok előtérbe kerülése nemcsak tudományos, hanem etikai kérdést is jelentett. A bizottság nagyobb jelentőségű állásfoglalásai közül megemlítendő a humánreprodukciós tevékenység és az azzal kapcsolatos etikai kérdések területét érintő szabályozási javaslat (1992). Időszerűségét az is bizonyította, hogy a minisztérium a hivatalos közlönyben kötelező érvényű szabályozásként tette közzé, és ezáltal tudományos és etikai szempontból ezen a területen egységesebb gyakorlat alakult ki.

Másik hasonló jelentőségű állásfoglalás volt a (különböző orvosi beavatkozásokba) felvilágosításon alapuló beleegyezés (informed consent) helyes gyakorlatának kialakítására hozott állásfoglalás (1994). A minisztérium ezt is mint követendő ajánlást tette közzé. Már ekkor megfogalmazódott az új egészségügyi törvény megalkotásának szükségessége, és a két előbb említett példán kívül több más állásfoglalás is alapul szolgált az új jogi szabályozáshoz. Feltétlenül megemlítendő a gyermekek jogainak az egészségügyben történő biztosításának kidolgozása is. A tudományos és etikai jellegű állásfoglalásokon kívül irányt mutató szabályozás-tervezetek születtek többek között a transzplantáció, a szerv- és szövetkivétel, továbbá a kutatásokba bevont személyek védelmére is. Ezen elvi jelentőségü munka mellett számos konkrét kutatási tervet véleményezett a TUKEB tudományos és etikai szempontból egyaránt.

A TUKEB irányítása és ellenőrzése mellett működtek és fejlődtek a regionális kutatásetikai bizottságok. Ezeknek országosan egységes szervezete és működési szabályzata egyrészt kiegészítette, másrészt jól illeszkedett a TUKEB tevékenységéhez.

Az emberi alkalmazásra szánt vizsgálati készítményekkel tervezett kutatások etikai elbírálása kezdetben szintén a TUKEB-hez tartozott. Időközben jelentősen megnőtt azonban a klinikai farmakológiai vizsgálatok száma, illetve az ezeknél a vizsgálatoknál kötelezően előírt etikai véleményezésből adódó feladatok mennyisége. Ezért új ETT bizottság jött létre, a Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottság. Ezeket az etikai véleményezéseket kezdetben ez a bizottság a regionális bizottságokkal megosztva végezte a III. és IV. fázisú vizsgálatok esetében. Később ezen a területen egy koncentrációs folyamat ment végbe. A 90-es évek végére a vizsgálatok száma már meghaladta az évi 200-at. Jelentős előrelépés volt, hogy egységes gyakorlat alakult ki az etikai véleményadásban és egyre jobban lehetett érvényesíteni a GCP (Good Clinical Practice) előírásait.

Megnövekedett a Felsőoktatási Bizottság feladata is, mert a minisztériumon belül egyetlen olyan szervezetként működött, mely a felsőoktatás kérdéseivel foglalkozott, mivel az orvostudományi egyetemek felügyelete az új felsőoktatási törvény életbelépésével átkerült az Oktatási Minisztériumhoz és a tárcánál megszünt a Felsőoktatási Főosztály. Az ETT meghatározó szerepet játszott a Felsőoktatási törvény híres 116.§-a megalkotásában, amely jelentős teret biztosított az orvosegyetemeknek és biztosította a szakképzés és továbbképzés, valamint az ágazati kutatásfejlesztés egészségügyi irányítás alatt maradását.

Az ETT feladatainak változása miatt működésének is új szabályozására volt szükség. Az új rendelet alapján bővült a Plénum összetétele, az Elnökségen kívül - mely magában foglalta a bizottsági elnököket is - a Tanács tagjai lettek az egyetemek rektorai, a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztályának elnöke, az országos tisztifőorvos, tisztifőgyógyszerész, a Kórházszövetség, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Gyógyszerész Kamara és a MOTESZ elnöke, a Honvédség Egészségügyi Szolgálatának főnöke és további 10, a miniszter által kiválasztott, az orvostudomány és az egészségügyi ellátás elismert személyisége. Köztük voltak a nagy klinikai szakmák kollégiumainak elnökei is. Az elnökségi ülések munkájába bekapcsolódott az MTA Orvosi Osztálya, a MOK és a MOTESZ elnöke is.

Ebben az időszaban folyamatos feladatot jelentett az ETT részére a nem-konvencionális gyógyítás jogi szabályozásában való részvétel és az ezen a területen jelentkező sok visszásság és félreértés tisztázása (1991).

Az ETT jelentős munkát végzett az új Egészségügyi Törvény (Eütv.; 1997. CLIV. Törvény az Egészségügyről) kidolgozása során. Ez a törvény megnövelte az ETT feladatát az orvostudományi kutatások és a humánreprodukciós tevékenység területén. Az új gyógyszertörvény előírta, hogy klinikai farmakológiai kutatásokat csak az ETT Klinikofarmakológiai Etikai Bizottsága egyetértésével lehet végezni. A megnövekedett feladatok, az orvosbiológiai kutatásokba bevont személyek védelmének előtérbe kerülése, a személyiségi jogok védelmének fokozott biztosítása is szükségessé tették az ETT-ről szóló rendelet módosítását (32/1998 (VI.24.) NM.). Ez biztosította az Eütv.-ben előírt feladatokhoz a szervezési és működési feltételeket.

Ez az évtized az egészségügy átalakítását célzó törekvések megvalósításának mozgalmas időszaka volt. Jellemző, hogy ez idő alatt a tárca élén öt miniszter váltotta egymást. Az aránylag kisszámú konkrét feladat ellátása mellett az ETT leggyakrabban az egyetemek státusa, az egészségügyi ellátás, az orvosbiológiai kutatások, továbbá a bizottságok vitás kérdéseinek a megválaszolásával foglalkozott. Közérdekű és a széles közvéleményt is intenzíven foglalkoztató - gyakran a tömegkommunikációban is bőven tárgyalt - kérdésekben jó néhány állásfoglalás született. (Ezeknek a médiában való megjelentetése viszont csupán változó sikerrel járt.) Az ETT foglalkoztatottsága, öntevékenysége, presztízse e rövid időszakon belül is hullámzó volt, működésének az elődszervezetek fényes korszakaival történő összevetése sok tanulsággal szolgál. Vitathatatlan tény viszont, hogy bizottságaiban nemcsak fontos, hanem - egyes tevékenységek törvényes feltételeinek meghatározása és biztosítása révén - nélkülözhetetlen munka folyt.

Az Igazságügyi Bizottság gyakorlatilag változatlan összetételben eredményesen látta el folyamatosan és erőteljesen növekvő feladatait.

Összefoglalva megállapítható, hogy az ETT Elnöksége és a Plénum (majd a Tanács) ebben az időszakban néhány jelentős elvi és sok aktuális napi kérdéssel foglalkozva tett eleget a vele szemben támasztott elvárásoknak. Az egészségügy szükségszerű átalakításának időszakában azonban az eddiginél többre hivatott és többre képes. Az egészségügyet érintő valamennyi jelentős kérdésben és döntésben a továbbiakban is biztosítania kell a szakmai és erkölcsi követelmények maradéktalan érvényesülését.

2001 A 16/2001.(IV.28) EüM rendelet alapján az ETT újjászervezve működik tovább. Az orvostudomány folyamatos fejlődése újabb feladatokat rótt a testületre. A biomedicinális, a klinikai farmakológiai, géntechnológiai és genetikai kutatások jelentőségének megnövekedése, a vizsgálatokba bevont személyek védelmének ismételt szabályozása, az ésszerű gyógyszeralkalmazás alapjainak megteremtése, stb. újabb bizottságok létrehozását tette szükségessé: a Humán Reprodukciós Bizottságot és a Gyógyszeralkalmazási Bizottságot.

Az Egészségügyi Tanács eddigi munkájának elismerését és jelentőségét a továbbiakban mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a mind a minisztérium, mind a kormányzat a Tanácsot alapvető egészségügyi kérdésekben a legfelsőbb fórumnak tekinti.

Befejezésül ide kívánkozik a Tanács félszázados évfordulója alkalmából a Tanács akkori jegyzőjének kijelentése: "Fájdalom, hogy azon javaslatok közül, amelyekkel a Tanács a mindenkori kormányhoz fordult, sok nagyon fontos és az ország közegészségügyére nagyon hasznos javaslat még ma is várja elintézését." A megállapítás ma is időszerű, reméljük, hogy nem sokáig.

(Dr. Gál György, Dr. Medve László és Dr. Rák Kálmán anyaga alapján)